Fagzal blogja

Ugye mindenkinek megvan a maga emléke a kötelezően megtartandónak érzett, s az udvariasság okán kötelezően végigszenvedendendő úteszámolokról, amiket az unalom okozta agyhaláltól való rettegés tesz egyedül izgalmassá?

A dolog úgy indul, hogy "az unokatesó" vagy "a Marikáék" vagy "a Pista bácsiék unokája" (a határozott névelőkből szinte süt az elkerülhetetlen) megjár valami - jellemzően unásig utaztatott, bár ez nem is annyira fontos - túristacélpontot. Ezzel eddig semmi gond. A dolog ott csúszik át rémálommá, mikor a remegő kézzel készült, össze-vissza ugráló videófelvételeit (ad absurdum fahangon már a helyszínen alákommentálva, mint a 80-as évek VHS-en belopott videófilmjei), piros szemes, homályos, elcseszett fotóit valami alapvetően emberi indíttatásból kifolyóan nekiáll megosztani velünk. Három órán keresztül, mert "...nnnna figyelj, még azt megmutatom, hogy..." Jaj! És még csak nem is szólhatunk, hiszen magunk is valószínűleg tettünk már ilyet.

Az ember rögzíteni akar, mivel ilyen gyűjtögető mókus féle-fajta: harácsolja az emlékeit éppúgy, mint minden mást, legyen az akár megfogható, akár megfoghatatlan. De ahogy más dolog a fotózás és a fényképezés, úgy más egy utikönyv, egy utifilm, mint egy saját részre készült album - utóbbit ugyanis csak az tudja élvezni, aki ott is volt.


Amikor megszületett az agyamban, hogy ezt az amerikai utazást "blogolni" fogom, az a gondolat vezetett, hogy ha az ember olyat csinál, amit más is lát, akkor sokkal alaposabban és lelkiismeretesebben végzi a feladatát: ha csak magunknak rögzíteném az utat, a végeredmény idővel úgyis becsúszna az entrópia fogai közé, és idővel maradna belőle pár száz DVD-re felírt, kategórizálatlan fénykép - elveszítve valamelyik polc mélyén. Így viszont legalább abban a tévhihten élhetek, hogy ezeket a sorokat mások is olvassák majd, sőt, talán még kalauzul, de legalább is ötletadóul használják akkor, amikor saját nyugati parti vakációjukat tervezik. S hogy ez összeférjen azzal, hogy ne válljak én is "a Pista bácsi unokájává", két részre bontom ezeket a bejegyzéseket: egyfelől a kizárólag néhány igazán jó barátnak, illetve a "családnak" szóló részekre (ez "folyamatosan készül", az utazás során, amolyan "stream of consciousness" formában), másfelől pedig a szándékoltan személytelenné tett útleírásra, amit majd később állítok össze, és ami "idegenek" számára is remélhetőleg élvezető lesz.

Mivel a bejegyzések az utazás során születnek, aki készülés alatt olvasná ezt a naplót, számíthat némi összevisszaságra. Idővel majd rendberakom.

Enjoy!