Fagzal blogja

Van mit megnézni SF-ban, ezért a szokásosnál kicsit korábban indulunk. Ez a környék maga A Szilícim-völgy, minden lakot, mindent átszelnek az utak, mégha nem is olyan zsúfoltan talán, mint Los Aneles-t. Az 580-as freeway-t választjuk, hasraütésre. Oakland, majd Richmondnál át a (b*szott nagy) hídon, hogy aztán északról fussunk bele a Golden Gate Bridge-be. Kivételesen időben vagyunk: délben már a "világ szélén" vagyunk, a Golden Gate nyugati oldalán a parkban. Megnézzük, remek! :) A dombok oldalán vadon nő a kála. Egy helyi idegenvezető jellegű ipse megjegyzi a világítótoronynál, hogy aki WC-re akar menni, azt most tegye, mert a következő lehetőség vizeln Hawaii-on van. Hát igen, a nyugat kapuja! Itt ér véget a kontinens. Belegondolok, hogy egy hajóval elindulni a "másik part" felé pár száz éve milyen lehetett, és kiráz a hideg.

Ingrid és a híd

Ködben a híd

Sietünk, ezért sajnos a GG lábához nem megyünk le :( Sasok köröznek a levegőben. Meglehetősen gyengén vagyunk benzinileg, úgyhogy lemászunk a dombról, bejutunk egy egész kellemes kis "városba" - mindegy melyik, összeérnek itt mind -, tankolunk. Tiszta mediterrán a hangulat, kicsit Orange county-ra emlékeztet, csak mintha kicsit régebbi lenne minden. Árnyalatnyi a különbség, de fontos: ez egy arisztokratikusabb terület. Átkelünk "a" hídon, majd a másik oldalon fél órát kavargunk, a GPS ugyanis még mindig nem megy, alig tudunk az útról lehajtani. Mindehhez hozzátartozik, hogy igazából nem is tudjuk, hogy hova akarunk menni... végül a tipikus túristaközpont, 39-es móló (Pier 39) felé vesszük az utat, de előtte még ennénk egyet a kínai negyedben...

SF-ban, főleg a belvárosba (az egész egy nagy belváros) vezetni katasztrófa: egyirányú, amerikai viszonylatban néha szűk és beláthatatlan utcák, mindenhol lámpák, semmi parkolóhely (ahol van, ott láttuk 20 USD-t elkérni egy órára!), sőt, itt már dudálnak is! Plusz a híres föl-le utcák (amiken repülnek rendőrautók a Hollywood-i filmeken). Utóbbiaknál eszembe jut, hogy az vezessen az anyjára bikát, aki a kézi sebváltót kitalálta: 5 perc, 10 piros lámpa, 10 kézifékes indulás, tiszta gáz!

Megállunk valami "max. 30 perc" parkolóóránál és gyorsan eszünk egyet a helyi autentikusban. Vágják itt a témát (mármint hogy ketyeg az óránk), mert 1 perc alatt előttünk a kaja, aztán meg a számla.

Apropó számla. Egy közbevetés: azt tapasztaltunk, hogy ha megkérdi a pincér vagy a pincérina, hogy "is that all", és azt mondjuk, hogy igen, akkor ezt automatikusan egy számlakihozatalra történő felszóllításnak is értelmezi. Ez tök jó! Otthon szörnyen utálom, mikor az ember befejezi a kaját valami étteremben, aztán utána várhat, hogy odadugja az orrát valaki, utána meg még arra, hogy végre kihozza amit összeszámolt, és akkor még fizethet is... itt valahogy tényleg kiszolgálják a vendéget, amiben az is benne van, hogy igazodik annak ritmusához, igényeihez - szóval nem lopja feleslegesen az idejét, erre mindenki figyel. Fontos!



Na de folytatva a dolgot. Megkajáltunk, és irány a kikötő: valami sokszintes parkolót kifogunk, aztán körbejárunk. Mutatványosok, mindenféle üzletek, kiállítás... pezseg az élet, bár meglehetősen "üzletszerű". Végül arra jutunk, ha már itt vagyunk, hajókázunk egyet: befizetünk egy rövid (kb. egy órás) körútra, ami elmegy a Golden Gate Bridge lábáig, körben az Alcatraz-on, majd vissza.

Kifutunk. Első körben megfagyok: rövidnadrágban a sok eszemmel, abban az öbölben, ahol a börtönszigetről menekülök jellemzően belefagytak a néhány fokos vízbe... ezerrel szembeszél, mindezt a fedélzeten, semmi sem véd, megfázás garantált. A hajót sirályok követik, karnyújtásnyira az embertől. Az egész út "gépesített": hangszóróból szól a narrátor, hogy mittudomén, hogy foglalták el az indiánok az Alcatrazt-t és hasonlók...

Kikötünk, beülünk egy 4D-s moziba (3D + szimuláció, vagyis mozog - Ingrid sikoltozik, nagyon állat! :)), aztán az orrunk után elindulunk délnek Salinas felé (erről később). Valami meglehetősen félelmetes köd jön az óceán felől, tiszta világvége a hangulat, néha csöpög az eső. Nemkicsit eltévedünk, pontosabban csak megyünk bele a vakvilágba, azt sem tudjuk hova, vagy hogy hol vagyunk éppen. Ránkesteledik, sötétben kóborlunk valamerre, míg aztán nagy nehezen találunk szállást (erre annyire egybe vannak a városok, ahogy már mondtam, hogy nehéz megtalálni a "moteles utcát", t.i. jellemzően a kis városokban egy utcán van az összes motel, elég arra rálelni). Megszállunk, ilyen egyetemi-feeling város(rész)ben. Aszongya a pacák, hogy nincs nekik net, de van az egész völgyben. Aha... GoogleWiFi, erről olvastam, a Google beszórja az egész környéket ingyen. Gyenge a jel a szobában hozzá, úgyhogy nem is erőltetem. Teljesen készek vagyunk, kidőlünk. Kezdjük érezni, hogy már csak pár napunk van :(

Kicsit elmélázok San Francisco-n. Mikor először voltam itt, nagyon megfogott: hoztam egy "I left my heart in San Francisco" feliratú egycentest (75 centbe került :)) Utána évekig néha eszembe jutott, mikor "úgy" sütött a nap, mikor olyanok voltak az illatok, hogy a világ másik végén ott lélegzik ez a csodálatos város, hogy az agyamban az, ahol vagyok, és az a másik hely sok ezer mérföldre ott csücsül egymás mellett... megható gondolat. Most harmadjára valami már elveszett a varázsból: lehet én változtam (ahogy már Vegas sem tetszett), lehet nagyon utunk végén járunk már, de inkább azt hiszem, hogy nekem az utazás egyszerűen ilyen. Egyszer odamegyek rácsodálkozni, élvezni, meglepődni, majd még egyszer, a visszatérés. Ez nagyon fontos: a visszatérés. Talán fontosabb, mint az első út. Ha egyszer elju az ember valahova az életében, nemcsak kap egy élményt, de el is veszít valamit, hiszen amit megkapott, annak azonnal vége is, az meghalt. Ezzel szemben ismét ott lenni... ez az igazi, ez teljesíti ki az élményt, ez adja a biztonságérzetet, hogy megvan még a játékom, nem vették el tőlem. Hülye vagyok?

Anyway. Valamennyire azért most is megérint Frisco: generálok néhány "művészi" képet, az itt kötelező :)

Sasszerűség

San Francisco Art

A nyugat kapuja felé

Nyugatnak...

Sirály

Már csak pár nap... :(

A bejegyzés közvetlen címe : http://fagzal.kepeslap.com/blog/b256