Fagzal blogja

Irány a Bryce Canyon, ami elvileg nincs is olyan messze. Sokan azt mondják, a Bryce szebb, mint a Grand Canyon, de én nem tartom akkora was ist das -nak, így a terv az, hogy csak "beugrunk", éppen csak "ránézünk", és már megyünk is tovább. Végül aztán minden másképpen lesz: csomó időt eltöltünk itt, végigmegyünk az egész útvonalon, ami oda-vissza 2 óra vezetés megállás nélkül is (és mi persze bőven megállunk).

Bryce Canyon - közveszélyes színek

Bryce - sledge hammer

Ha szemből süt a nap... :)

Bryce - madártávlatból

Antilop-félék szarvas alkatúúúúak...

Prérikutya

Van egy kis booklet-ünk, ami tárgyalja a park faunáját. Először valami szarvasfélébe futunk bele (ez valami antilop, mintkésőbb kiderül), majd prérikutyákat kezdünk el keresni (a prospektus szerint "easy to find", de ez nekünk nem tűnik fel). Elméleteket gyártunk, hogy hol lehetnek, néha megállunk és bóklászunk a pusztában. Végül megtaláljuk a területüket, egész közel a park bejáratához, pár méterre visitor centertől: ezer kis "túrás", egyértelműen prérikutya lelőhely . Egyet meg is lesünk, de nem akarunk nagyon közel menni, nehogy elriasszuk. Kukucskál a fű közül, mi pedig örülünk, hogy megvannak! Ezért jöttünk Amerikába


Az időjárás egyébként hektikus: nincs hideg, de egyszer például elkezd szállingózni a hó, pont akkor, amikor lemegyünk az egyik kanyonba. (A rózsaszín-vörös kövek között a fehér takaró nem is néz ki rosszul...) Fúj a szél, de ezerrel süt a nap - máskor esik. Mindent összevetve többnyire fázunk

A szokásos Visitor Center látogatás, majd némi kajálás után tovább indulunk. Út közben megállapítjuk, hogy bizony ez az egész környék igen meggyőző... Utah bármelyik részét szívesen nyilvánítaná nemzeti parkká Európa bármely országa

A Bryce-canyonból kifelé

Bryce környék

Megszállunk Cedar City-ben, a mi igazság szerint kisebbnek tűnik, mint amekkorára számítottunk. Értjük már, miért jár itt mindenki pick-up-pal: az utak mellett a föl -és lehajtók szürnyűek, EKKORA lyuk van mindenhol, csigalassúsággal próbálok meg átmenni rajtuk, néha még így is leér az autó alja. Rájövünk, hogy unjuk nagyon már a nemzeti parkokat: szocializálódási igényünk lesz. Elindulunk az orrunk után, be a városba - inni.

Érdekes módon nem találunk kocsmát. Megkérdezzük egy benzinkútnál, ahol zavarban vannak (Úr Isten, milyen hely ez??), de végül javasolnak egy "klubot", amit meg is találunk. Itt kezd abszurddá válni a helyzet: azt mondják, akkor ihatunk, ha tagok vagyunk. Micsodamicsoda? A "membership" négy dollár, a hely tök üres... Mindegy, felidegesítjük magunkat, kifizetjük, aztán iszunk a Corona-t, miközben pang a hanulat. Biliárdozunk negyeddollárosokért. Idővel érkeznek a helyiek. Beszélgetést kezdeményezünk. Barátságos, vicces srácok, bár azt hiszik, hogy mi Magyarországon az út bal oldalán vezetünk... Mindegy, jó fejek, ők szidják Amerikát, mi szidjuk Európát.

Átmegyünk egy másik helyre, ahol hatalmas "pole dance" felirat hirdeti, hogy valami történik. Pole dance az nincs... A csapos csaj úgy be van nyomva, hogy alig értjük, amit mond. Mindazonáltal azt felfogjuk, hogy Utah-ban csak "tagoknak" lehet hard liquor-t (gy.k. "feles") eladni, ún. zárt körű klubbokban. Mondja nincs kivétel, ha inni akarunk, menjünk 1 sörözőbe, ahol csak sör van (meglepő), mert azt lehet "csak úgy" is inni.

Átmegyünk "a" sörözőbe, ahol igen nagy élet zajlik. "Merl-B" a hyel neve. Kiderül, hogy Merl-B egy öreg cowboy, fehér öltönyben, kalapban, fényesített marhabőr csizmában. Ránézésre valószínűleg már meghalt pár éve, csak még senki sem mondta meg neki. Élő zene megy, a lányok rondák, de azért rázzák. Iszogatunk szolídan, fagyoskodunk kicsit, aztán autó, motel. Holnap már Vegas felé...

A mai nap...

Az arányok miatt...

A bejegyzés közvetlen címe : http://fagzal.kepeslap.com/blog/b189